Masszi Ferenc szakmai önéletrajza

2010. 12. 03-án 17 órakor Masszi Ferenc grafikus, festőművész, a szombathelyi Művészeti Gimnázium tanárának a kiállítását Takács Zoltán Bálint turkológus, a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója és Szabó Tibor, a szombathelyi Weöres Sándor Színház Jászai Mari-díjas színművésze nyitja meg a Vitalitas Galériában. A kiállítás 2010. december 23-ig a galéria nyitvatartási idejében díjmentesen látogatható. Mindenkit szertettel várunk.

Masszi Ferenc: Szent Antal megkísértése

SZÜLETÉSI IDŐ, HELY: 1953, Pápa
LAKCÍM, MŰTEREM: H-9700 Szombathely, Szt. Imre herceg utca 104. H-1081 Budapest, Légszesz u. 4.
TELEFON: 94 509-465 06 30/29-666-83

ISKOLÁK
1972 - 1976 Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely, matematika-rajz szak
1978-1982 Magyar Képzőművészeti Főiskola

JELENLEGI MUNKAHELYEK
1991 - Művészeti Szakközépiskola, Szombathely rajzolás-festés, sokszorosító grafika, művészettörténet
1997 - Imago Művészeti Szabadiskola, Szombathely, vezetője
2002 - NYME, Művelődéstudományi és Kommunikáció Tanszék, lapszerkesztés, tipográfia

Masszi Ferenc: Jövőképeink

SZAKMAI TEVÉKENYSÉG
- sokszorosított grafikai munkák
(rézkarcok, lino-, és fametszetek, önálló grafikai lapok, illusztrációk)
- táblaképek
- installációk
- könyvillusztrációk (mesekönyv, tankönyvek, szépirodalmi munkák)
legalább két tucat megjelent, illusztrált - zömmel szépirodalmi - könyv (Pl.: József Attila versek, válogatás, Tallinn, 10 rajzzal, 2006)
- egyedi könyvek készítése, esetenként talált jegyzetfüzetek felhasználásával
- könyvborítók és könyvek tervezése
- alkalmazott grafikai munkák (arculattervek, emblémák, logok)
- nagyméretű falképek (Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimnázium, Benczur utcai Óvoda)

DÍJ: A külföldön megjelent legszebb észt nyelvű kiadvány (Észt novellák, kétnyelvű, 2000)

KÖZGYŰJTEMÉNYBEN
Szombathelyi Képtár Baráti Köre
Szombathelyi Képtár
Észt Nemzeti Könyvtár, Tallinn
Petőfi Emlékmúzeum, Kiskörös

KIÁLLÍTÁSOK
Egyéni:
1984 Pápa
1990 Szombathely, Médium Galéria Ausztria, Bad-Ischl
1991 Ausztria, Trieben
1992 Szombathely, Utcagaléria
Szombathely, Médium Galéria
1994 Kőszeg, Vár
1996 Szombathely, Savaria Múzeum, „Bloom’s Day”, (installációk)
1998 Szombathely, 7-ARTS Galéria
Szombathely, Savaria Tours Galéria Sárvár, Galéria Arcis
2001 Körmend, Batthyány
kastély 2002 Szombathely, Savaria Tours Galéria
2003 Szombathely, Vitalitas Galéria
2004 Tallinn, Észt Nemzeti Könyvtár
Moszkva, Magyar Intézet
Nyíregyháza, Paál Gyula terem
2010 Pápa, Jókai Könyvtár
Nyitra, Egyetem
Szombathely, Berzsenyi Könyvtár

Csoportos kiállítások:
1976 - 85 Szombathely, Vasi Műhely kiállításai
1988 Pescara, Olaszország, Ex Libris kiállítás
1989 Udine, Olaszország, Alpok-Adria Rajzbiennálé
1990 Berlin, 9 Nyugat-Magyarország-i művész
Ljubljana, Szlovénia, Alpok-Adria Grafikai Biennálé
1991 Fontanafredda, Olaszország,
Szombathely, Képtár, „A gondolat valósága”
1992 Szombathely, Önarcképkiállítás
Bécs, Collegium Hungaricum
Kaposvár, „Közép-Kelet Európai Képeslap”
1993 Szombathely, Képtár
1997 Szárhegy, Művésztelep
1998 Szombathely, Képtár
Veszprém, „In memoriam Bartha László”
Szombathely, Képtár, „In memoriam Bartha László”
Pannónia Biennálé (Cakovec, Maribor, Eisenstadt, Szombathely)
2000 Aquarell Biennálé, Eger
2001 Veszprém
- „VÁROS“
- Pápa, Városi Szalon
Szombathely, Képtár
- Művészeti Műhelyek Kiállítása - Művészetek Háza
- BDF, Rajz Tanszék jubileumi kiállítás, MMIK
2002 Aquarell Biennálé, Eger
2004 Bloom nap, illusztrációkiállítás, MMIK, Szombathely, Tours
2009 Petőfi illusztrációk, Kiskörös
2005 - 2009 Zagorje, Muraszombathely, Lendva, több kiállítás

Takács Zoltán Bálintnak Masszi Ferenc: Hátsó udvar, kiállítás megnyitója a Vitalitas Galériában, Szombathely, 2010. december 3. 17 óra
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon van-e keresnivalója egy turkológusnak, aki még egy alapjaiban történeti műtárgyakat gyűjtő és bemutató nagy hírű, kis létszámú múzeumnak az igazgatója is, egy kiállítás megnyitón.
Az első, rövid megválaszolásra váró kérdés, hogy mivel is foglalkozik a turkológus. Azt szoktam mondani, hogy két szakterülettel biztosan nem foglalkozik, egyrészt nem használtruha-kereskedő, másrészt nem elismert nőgyógyász, hanem leegyszerűsítve a török népek nyelvével és kultúrájával kapcsolatban végez kutatásokat.
Ha a feltett kérdésre azzal válaszolunk, hogy az illetőnek a közönség soraiban van keresnivalója mint egy elvárhatóan művelt értelmiségi, különösen bonyolult problémakörbe nem kerülünk. A helyzet azonban jelenleg nem ez, hanem egy kissé fordított: kiállítást kell megnyitnia. Ha hasonlatot keresünk a helyzetre, Szabó Tibor kiváló színészünk, szombathelyi színészünk jelenléte okán érdemes elgondolkodni a színházon, ill. a premieren.
Első pillantásra a kiállítás megnyitó – színházi premier összevetés lehetősége indokolt. Egy szándék valósággá válásához hosszú út vezet. A színházi világot nem ismerem, de gondolom egy darab kiválasztása nem mindig tudatos, stratégiai és marketingterveket figyelemmel kísérő döntés, hanem abban nagy szerepe van a véletleneknek. Miután azonban a döntés megszületett, minden tevékenység a premier felé mutat. Egy kiállítás témájának kiválasztása sem történik másképpen, nagy szerepe van a döntésben a véletlennek. Masszi Ferenc itt látható képsorozatának, illetve annak egy része létrejöttének több gyökere, forrása van, amelyek közül néhány fel is tárható a művész úr tájékoztatása segítségével. Elkészült egy leporelló Hátsó udvar címmel, amelynek elején a téma maga a disznó művészeti ábrázolása, a végén pedig az emberi viszonylatok kerülnek előtérbe. A keretet pedig Feri fiának, Masszi Bálintnak írt első és hátsó oldalra került versei alkotják. A két téma, disznó – ember, a disznó antropomorfizációja nem hagyható szó nélkül, ezért erre a későbbiekben rövid utalással még visszatérek, itt csak a keletkezés körülményeihez adnék még egy kis adalékot. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanis az a disznóvágás, amelyen maga Masszi Feri vett részt egy alkotótáborban. Egy disznóölésen, főleg ha alkotótáborban történik, a résztvevők művészek és legalább egy disznó, a körülmények alakulhatnak úgy, hogy egy vászonra kerül a disznó és az ember, vagy a disznóember, a nyelvileg érzékenyeknek: emberdisznó. Minderre, egy nem feltétlenül elfogadható állapotra utalhat az a kép, amelyen álomszerű megfogalmazásban láthatunk egy disznót, ami éppen olvas, de legalább egy könyv van előtte. A kisgyerekek szokták a felnőttségüket úgy bizonyítani, hogy elmélyülten olvasnak, idézőjelben: olvasnak egy vaskos kötetet. Az olvasó disznó is csal, jelzi a valóság látszatát, egy értelmezhetetlenségéből fakadó értelmet nyerő létállapotot. Konkrétan is mondhatjuk: még legalább képesek vagyunk arra, hogy a véres, nyomasztó világban is a látszatát fenn tudjuk tartani az értelem jelenlétének. A szomorúság abban van, hogy ezt már csak csalással, tudatos becsapással, önbecsapással tesszük, mert elveszítettük a magunk felett rendelkezésnek a képességét, erőtlenné váltunk, már csak a remélt mennybemenetel maradt, ahol az isteni kegyelemnek köszönhetően, tőlünk függetlenül nyerjük vissza emberállapotunkat. Csak a halál maradt. (De előtte disznóul tudni kell élni!)
Térjünk vissza hasonlatunkhoz, a kiállítás megnyitó és a színházi premier összevetéséhez, amivel még mindig arra keresem a választ, mi keresnivalóm van itt Önökkel szemben. Miután tehát megszületik a döntés arról, hogy a színház milyen darabot mutasson be a következő évadban, ill. a művész eldönti (még ha csak érzi is) témáját, következik a megvalósítás gyötrelmes, de felemelő munkája. A létrehozás, a teremtés lehetőségének érzete, illetve annak megvalósulási folyamata jelenti az értelmet, a vázlatok készítése, a jelenetek át- és megformálása szabadítja fel azokat az energiákat, amelyek segítségével a mindennapiság, a hétfőtől vasárnapig tartó realizált (gyereket nevelő, boltba járó, mosó, vasaló) tevékenységtől alapjaiban lehet eltávolodni, lényegileg lehet a saját magunk falán kívül hagyni a dolgokat. Tudjuk mi a vége, a kiállítás megnyitása, a darab bemutatása, de addig még sok az idő. Megtörténik, előadjuk, megnyitjuk, learatjuk, aztán vágóhíd. A premierben számomra, nem színésznek, az a tragédia (és most ne játsszunk a szavakkal, mint például: és ebben ez a komédia), szóval az a tragédia, hogy a premier nem az utolsó előadás, hanem az első. Nem pontot tesz valaminek a végére, hanem éppen nem fejezi be a mondatot. Jön a napi robot, már nincs felszabaduló energia, nincs odavezető út, csak a holnapi előadás, és a holnaputáni. A kiállítás megnyitó viszont tényleg pontot tesz, a művész kiadta magát (most már eladhatják) és újra van lehetőség keresni a következő távoli pontot. Feri egyik képén disznó baráttal azonosulhatunk, tudjuk, mi a vége, de addig hosszú még az út. Ha tudálékoskodni akarunk (és ezt is tettük eddig, és ezután is ezt tesszük), valaki szárnyat igéz a malacnak, röpteti és kikacagja. Ahogy Sárváron szokták mondani, de kikacagja. A lehetőségekben van a lényeg, nem a trancsírozásban, a vágásban, a végben. Ha már épp az előtt tudálékoskodtam, hadd fejezzem be ezt a részt, gondolatot, mert ne legyünk szerények (mert mit sem érnek az erények), egy Heidegger utalással. A német (ld. tudálékoskodás még egyszer) filozófus fogalmazta meg, hogy életünk lényegét a halálhoz való előreszaladás adja, így születik meg a tartalom. A javasolt párhuzamunk tehát kezd szétszaladni, lényeges különbséget láthattunk a mostani helyzet (kiállítás megnyitó) és egy premier között. Van azonban még valami, ami éket vág a párhuzamaink közé. És ez én magam vagyok, vagy ha eltávolodunk, maga a helyzet. Kiállt Önök elé valaki, aki – mivel helyzetben van – meg akar felelni egy elvárásnak. Magyarázóvá kell válnia, olyasvalakivé, aki megvilágítja a helyzetet, elemzést ad – legalábbis ezt várják tőle. Én ezt várnám, de most nem teljesítem. Mert nem tudom, mert csak része vagyok egy szimbólumrendszer alkotta világnak, csipetnyi részét ismerem, talán értelmeseket is tudnék róla mondani, de most nem ez a helyzet. Gondolják el, turkológusként mi jut a képekről eszembe: disznó – vallások, zsidó, iszlám, keresztény. A részletek kifejtése nélkül, de könnyen eljuthatnánk oda: Masszi Ferenc keresztény festő, aki nem hajlandó elfogadni más vallások jelenlétét, megveti a világot, sőt disznóit tekintve, nemcsak a zsidóságot, a muszlimokat, hanem a keresztényeket is. Tagadja a világ alapértékeit. Vágóhídra vele! Ez minimum alkotmányellenes!
Félre a tréfával! Vagy ez nem is vicc? Mit szólnának ahhoz, ha a színházi előadás előtt is kiállna valaki, és elmondaná, mit is gondol az elkövetkezőkről, felvázolná a darab születésének körülményeit, rámutatna a cselekmény párhuzamaira, részletesen szólna a nyelvezet jellemzőiről, a fordulatokra előre felhívná a figyelmüket. Miből fakad ez a lényegi különbség? Nem külső körülmények kényszerítenek minket minderre, nem az, hogy látszólagos keretet kell adni, azaz nem véletlenül alakult ki ez a gyakorlat. A megoldást a kiállítások eredeti helyszínén, a múzeumban érdemes keresni, ahonnan elindulva vált általános gyakorlattá az előre értelmezés. Mert értelmezésről van szó, másképp közelítve a múzeum létének magyarázatát saját maga kívánja megadni, egyszerre akar kiinduló- és végpont lenni. Duplán biztosítja magát. Mert a múzeum muzealizál, az örökkévalóságnak kínálja fel magát, és az örökkévalóságot kínálja annak, legyen az műtárgy, művész, vagy csak egy gyufásdoboz, akit vagy amit magába fogad, és egész rendszerével körbeölel. A színház a maga pillanatnyiságával teremti meg magát a hivatkozott örökkévalóságnak, a múzeum, a kiállítás pedig az időtlenségével, az állandóságával. Egy tárgyat, festményt, szobrot bármikor elővehetünk, Szabó Tibort nem, ő hozzá el kell menni, hangulata van, kedve van, élete van – és mindennap a színpadon szembenéz, önök pedig ítélnek. Másnap mások ítélnek, műveltségből, brahib/ól, elkötelezettségből. A kiállításon a tárgy tárgy marad, a kép kép marad, alkotója változhat, de ez már a tárgyban, a múzeumban nem jelenik meg. És erre az időtlenségre várjuk a választ. Miért az aranykanalat, miért a péklapátot, miért Masszi Ferencet muzealizáltuk, helyeztük el vitrinben, falra. Ennek a magyarázatát várják, várjuk a kiállítás megnyitótól (és persze a pogácsát), és ezt várjuk a katalógustól is.
Van-e tehát létjogosultsága itt egy turkológusnak. A fentiek alapján nincs, hiszen nem nyelvészeti, történeti dolgokról kell nyilatkoznia felelősséggel, hanem teljesen nem szakmájába vágó témáról.
Joggal kérdezhetik, miért vállalta el mégis? Magyarázat van. Masszi Ferencet gyermekkorom óta ismerem. Feri szempontjából jobb lenne, ha azt mondhatnám, már gyerekkora óta ismerem. Igaz, nekem nincs Masszi Bálintom, Ancsa nem az én feleségem. De most ne udvaroljunk!
Nem a képekről beszéltem, ezért elnézést kérek, hanem magamról, és egy olyan szeletét tártam fel saját magamnak, melyet épp ezek a képek hívtak elő. Ha egy művész eléri, hogy alkotásainak nézője nem megy tovább, hanem megáll, és saját magán keresztül eljut a világhoz, még ha ez egy kissé pesszimistának is tűnik, akkor ezért köszönet jár a művésznek. Én köszönetemet ezzel a kiállás megnyitóval fejeztem ki, és örülök neki, hogy amire gyerekkorom óta készültem, most megtehettem.
Pesszimizmus és patetizmus. Mi jöhet még? Természetesen a köszönet szava tovább. Tiszteletre méltó a Vitalitas Galéria tevékenysége, hogy helyszínt, teret és falat ad a művészeinknek, hogy megállítsanak minket egy érzés vagy egy gondolat erejéig. Köszönöm tehát a galériának is. És Önöknek, hogy volt türelmük rám, de most már átadom Önöket a művészetnek, az alkotásoknak, hadd csábítsák el Önöket is egy mélyebb világmegértés felé.

A kiállításról beszámolót közöl a Vas Népe


FORRÁS: butorgaleria.hu

A Vitalitas Galériát működtető közalapítvány, a Vitalitas Savariae Művészeti Alapítvány kuratóriuma köszönetet mond mindazoknak, akik az adójuk egy százalékát a 18893500-1-18 adószámra irányították, hozzájárulva a régióban alkotó képzőművészeknek bemutatkozási lehetőséget nyújtó Vitalitas Galéria fenntartásához.

A Vitalitas Galéria médiatámogatói:

Látogatottság: