 |
| S. Horváth Ildikó és Oroszy Csaba |
„ Buborékok”
Az élet liliomos buboréka! A placenta belső falához tapadva-onnan elválva, azúrkék s bíbor burokból születünk. Kirobbanó kínnal, küzdelemmel légbuborékok után felsírva. Emberi valóságunk legkülső fala is buborék. Az aura elasztikus, szivárványos, éteri párája-mely végigkísér földi megvalósultságunkban… s a család, óvó, védő, kibocsájtó burka is buborék. Az emberi közösség ahová predesztinációnk vezérel, szintén körénk borul.
Mert minden az első IgeMagból sugárzik, s héját lüktető, pulzáló, átváltozó varázslatában fejlődik azzá, Ami, Aki.
….s a halál krizantémos buboréka? A porhüvely, mely áldozatunk, hitünk megvalósulásának –misztikus páncélzatának része: maszkjaink, identitásunk, elementaritásunk engedő s ellenálló köpenye: levedlett bábként marad az utánunk érkezőknek: tiszteletre, emlékezésre, feloldódásra.
Szellembuborékként lebegünk az univerzum almájának csillaghús-óceánjában. Álmaink aranybuborékként pattannak rügybe s teljesednek lombos Világokká, építik a képmást vagy enyésznek el szappanillatok cseppjeiként.
Hitünk mélyén az oltár Szent Kelyhébe-mikor az isteni Misztérium legbenső titkaként bor ömlik: buborékok gyöngyöznek a part felé. A kenyér, az ostya hőteste alatt, buborékok kapcsolják össze a láthatót, tapasztalhatót- a láthatatlannal. A létezéstől Felizzó testünk atomjai üresnek vélt buborék mindenségek közé építik a Képmást s a Divina Commediát.
Az Ildikó név, germán eredetű-jelentése: harc, harcos. Életútja buboréktánc a lánghegyén, törekvés az Abszolút Fény: a Beteljesülés felé, a mélyből a megnyugvásba, a boldogság elnyerésére: a kiteljesedésbe. Mindenki máskor érkezik , ő most a kortársaknak nyilvánul meg.
E jászolmeleg Galériaotthon művészetterápiás falain - mint egy bubble memory – amely vékony filmrétegekben elosztott állandó mágneses buborékokból áll – atavisztikus, tradicionális, filigrán képbudoárok és hitvallás rezümék sorakoznak.
Közepükbe rejtve a carszkije vrata – az ikonosztáz középső kapuja – melyen keresztül e csipkeornamentikák csendjeibe léphetünk. Valóságos die-hard (végsőkig küzdő) Amazon, a grafikai genom hordozója, s ha hozzátesszük jelenlegi nevének kezdőbetűit visszafelé: I.H.S. – akkor a benne rejlő természetéből következően védett!
Legyőzve magamagát, ösvényjáró-ekliptikus alkotó. Törékeny múlt, cizellált jelen. Karcolt, maratott, rajzolt, nyomtatott nyomkövető, szertelen Nimfa kacagással. Olyan világban fedi fel mezítelenségét, ahol a szamarak áriákat ordítanak, s a polgár-királynakbecézi magát vak tükrei előtt. Bátor kitárulkozás ez, s intim fátyolmemoir.
Monotípiás, aquatintás tűszoknyapiruett a szellem kifeszített kötelén, réz, papír, festék, néha borzoltan bódító hastánca a posztilluminátorok fülledt Ezeregyéjszakájából.
Mert a mámor egyértelmű! A nőies megközelítés Önök előtt teljes pompájában bomlik ki – tán könnyed, esetleg frivol, néha kacér-pajzán, vagy éppen szfinx tervező rajznok… és ha mitikondriándús jedi?! Fénytűvel és hullámzón áradó erőterekkel?!... A Yoda tudja!... ím kitágult pupilla izgalommal simogassák e kalligráfiák fonal, vonal, folt arabeszkjeit, tónusait, érintsék a grafika évszázadainak idekunkorodó hajfonatát – most ő fésüli elénk pókhálós finomsággal rezegtetve az aránymetszés crescendokat aprít, széthint, ragaszt, illusztrál–poetikusan individuális egyszerűséggel. Mint ahogy látják, az alkotás transzállapot, a teremtés igazolásának diadalmenete, vagy démoni csínytevés? vagy isteni vibráció? melankólia, vagy illuzionizmus? Döntsék el, hogy Önöknek mit jelent a felhevült áldásmondás.
Ittlétünkkel mondjunk hát Áldomást e grafikai lakomán: s értelmünkkel becézzük a Bódító hatást!
Oroszy Csaba
|
