Scehiber Katalin a Vitalitas Bútorgaléria bútortervezője

2013. február 22-én 17 órakor nyitotta meg dr. Zsámbéky Monika művészettörténész Várnai Valéria festőművésznek, a Vitalitas Savariae Művészeti Alapítvány egykori elnökének az emlékkiállítását a Vitalitas Galériában. A tárlatmegnyitón dr. Szőke Zoltánné, a Savaria Szimfonikus Zenekar tagja Simkó Zsuzsanna zongorakíséretével énekelte el Schubert Litánia című művét.


A kifejezetten zord idő, a havazás ellenére összegyűlt nagyszámú művészetbarátot Scheiber Katalin bútortervező, a Vitalitas Galéria vezetője köszöntötte. Többek között a következőket mondta: "A mai kiállításunkkal Várnai Valéria festőművészre, a Vitalitas Savariae Művészeti Alapítvány Kuratóriumának első, örökös elnökére emlékezünk.
Temetésén a tőle búcsúzó Molnár Szabolcs atya megfogalmazása szerint Várnai Valéria „Isten ajándéka” volt.
Valóban:
áldozatos szervező munkájával, szakértelmével mindannyiunk megelégedésére megalapozta a Vitalitas Galéria művészi színvonalát, derűt sugárzó egyéniségével sokunknak tette kellemesebbé a mindennapi tevékenység fáradalmait, hozzájárult Szombathely kulturális életének kiteljesedéséhez, összetéveszthetetlenül egyéni műalkotásaival nemcsak életében, hanem reményeim szerint a jövőben is számos embertársunknak nyújt semmi mással nem helyettesíthető művészeti élményt. A mostani kiállítással emlékezzünk rá! Értsük meg az alkotásaiban megfogalmazott, nekünk címzett üzeneteit!
Hagyjuk magunkat
általa
megajándékozni!

Dr. Szőke Zoltánné a Savaria Szimfonikus Zenekar tagja Schubert Litániáját adta elő

A kiállítást megnyitó dr. Zsámbéky Monika művészettörténész gondolatait teljes egészében tesszük közzé:

Tisztelt vendégek!
Két ével ezelőtt, 2011. február 18-án köszöntöttük itt Várnai Valéria festőművészt 75. születésnapja alkalmából. Nem sejtettük, hogy a következő kiállítása a galériában már tisztelgő emlékkiállítás lesz. A múlt év őszén a betegség legyőzte őt, s halálával Szombathely művészeti élete szegényebb lett. Kedves, derűs, segítőkész alakja már nem tűnik fel a kiállítótermekben, játékos, szomorkás pasztellképeinek számát nem gyarapítja.

A kiállításra invitáló installáció (Czika László fotója)

Várnai Valéria 1936-ban született Szombathelyen. Családi neve ekkor még Valera volt, amit a negyvenes években magyarosítottak Várnaira. Érdekes választás volt a keresztneve, hiszen igen dallamos hangzású lehetett így a neve: Valera Valéria. Édesapja vasutas családból származott, nagyapja is a vasútnál szolgált, nyolc gyermeke közül három lett vasutas, és két lánya is vasutas férjet választott. Így megérthetjük, hogy képei témái között miért szerepel sokat a vasútállomás vagy bakterház.

Dr. Zsámbéky Monika művészettörténész nyitotta meg a kiállítást

Nagyanyja vette a kámoni házat a húszas években, ahol Valéria egész életében lakott, a szüleivel együtt, amíg éltek. Egyetlen gyermek volt, így sokat forgott felnőttek társaságában. Rajzkészsége és a rajzolás szeretete gyermekkorától fogva jelen volt. Felmenői között művészembert nem találunk, de édesapja és nagyapja is ügyes kezű, ezermester ember volt, édesanyja pedig szépen varrt. A rajzolás volt a legkedvesebb időtöltése, osztálytársai rajzait is gyakran ő készítette el. Az általános iskola végeztével grafikus vagy festő szeretett volna lenni, mivel azonban ehhez Budapestre kellett volna mennie, letett erről a szándékáról, mert nem akart más városba költözni. Így a közgazdasági technikum következett, ahol főként a humán tárgyak kötötték le érdeklődését. Kiváló tanárai voltak, akikre később szeretettel és tisztelettel emlékezett. Jellemének formálódására tanári példaképei is nagy hatással voltak.

A kiállított alkotásokból (Czika László fotója)

Rajztehetségét már ekkor is kamatoztatta: egy földrajzi pályázatra jelentkezett, melyben egy képzeletbeli magyarországi utazásról kellett írni. Valéria egy kétkötetes ifjúsági regényt írt, saját rajzokkal, képeslapmásolatokkal illusztrálva. Érettségi után a Vas Megyei Vas-, Fém- és Gépipari Vállalatnál kezdett dolgozni irodai alkalmazottként. Négy év után jelentkezett a Képzőművészeit Főiskolára, ahova azonban túljelentkezés miatt nem vették fel. Ez nem keserítette el, itthon a Derkovits Képzőművészeti Körben sajátította el a festő mesterség alapjait.

Várnai Valéria családi képe (Czika László fotója)

A Derkovits Kör a 2. világháború után alakult, vezetői Radnóti Kovács Árpád és Burány Nándor festőművészek voltak, és a szombathelyi képzőművészeti képzés legfontosabb színtere volt. Sok fiatal itt kezdte művészi szárnypróbálgatását, sok későbbi neves művész járt ide: Sütő Éva, Vértesi Péter, Simon Iván, Molnár Sándor, Marosfalvi Antal, Marosits József. A műterem a Fő tér 27. számú ház udvari helyisége volt, amit egészen az 1980-as évekig használtak. Az első kiállítási alkalom is az ötvenes évekből származik: 1958-ban a Derkovits Kör ünnepi kiállításán mutatkozott be társaival a Savaria Múzeumban. A kör vezetését a hatvanas évektől Mészáros József, majd Horváth János vette át. A kör baráti társaság is volt, a tanároktól és egymástól is sokat tanultak a növendékek.

Czika László fotója

Közben elvégezte a Számviteli Főiskolát, majd a Vas Megyei Népi Ellenőrző Bizottságnál kapott állást. Politikailag nem volt megbízható az akkori rendszer számára, a pártba többszöri unszolás ellenére nem lépett be. Emiatt sok rosszindulatú áskálódásnak és megfigyelésnek volt kitéve. 1977-ben átment a Művelődési és Sportházba, ahol a gazdasági ügyeket intézte. Ez az időszak a Művelődési és Sportház fénykora volt, Babos Sándor igazgatósága alatt rengeteg értékes produkciót hoztak Szombathelyre: színdarabokat, koncerteket, előadóesteket. Számos híres színésszel, énekessel, előadóművésszel ismerkedett meg. A Sportház is jól járt Valika munkásságával, mert ismeretségei révén kitűnő kiállításokat szervezett. Kratochwill Mimi művészettörténész segítségével a XX. század több neves művészének kiállítását sikerült megvalósítani, pl. Mednyánszky László, Márffy Ödön, Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Bernáth Aurél tárlatát. Bár a művelődési ház galériája nem volt ideális kiállítóhely, Valéria munkája kulturális missziót teljesített. Jelentős szerepe volt a zenei produkciók szervezésében, segédkezett a Bartók Fesztivál kezdeti időszakában a budapesti művészeknek. 1996-ig dolgozott a Művelődési és Sportházban, innen ment nyugdíjba. Nyugdíjas évei is további munkával teltek, a festés mellett a művészetszervezői munkát is folytatta, a Vitalitas Savariae Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke lett. 2001-től számos vasi művész kiállítást segítette elő.

"A kőszegi Kálváriatemplom bejárata" c. kép előtt (Czika László fotója)

Visszatérve a festői munkásságára: tagja lett az 1968-ban megalakult a Fiatal Vasi Képzőművészek Csoportjának (1973-tól Vasi Műhely), amely a Művészeti Alap tagságának megszerzését segítette. Ez a kör az Ifjúsági Házban működött, megbeszéléseket tartottak, előadásokat hallgattak meg. A kör tagjai rendszeresen mutatkoztak be közös kiállításon. Várnai Valéria egyéni kiállításért nem kilincselt, részt vett a csoportos tárlatokon, és néha művésztársakkal páros kiállításon szerepelt, pl. Simon Ivánnal 1973-ban a Forradalmi Múzeumban, Marosfalvi Antallal 1974-ben a győri Petőfi Sándor Ifjúsági Házban, Várkonyi Györggyel 1975-ben a körmendi Ifjúsági Központban. Első egyéni tárlata 1971-ben a Savaria Múzeumban volt, később a Vas megyei kiállítóhelyeken túl eljutott Győr, Graz, Szigetvár, Wiener Neustadt, Neunkirchen, Felsőőr, Bergamo és Budapest galériáiba. Csoportos kiállításokon rendszeresen megjelent a Vasi Képzőművészek és a Vasi Műhely tárlatain, a Pannónia Nemzetközi Képzőművészeti kiállításokon. A hatvanas évek második felétől többször volt alkalma tanulmányútra menni, így eljutott Bécsbe, a Szovjetunióba, Jugoszláviába, Romániába, Görögországba, Olaszországba.

Várnai Valéria festői világa élményeket, hangulatokat örökít meg. Témái környezetének elemei: házak, utcák, az otthon, iskola, bakterház és állomás, temető, templom. Kedveli az otthon kiragadott sarkát, enteriőr részleteket, karácsonyi témákat. Művei kettős hatást váltanak ki: meghitt hangulatot árasztanak, ugyanakkor magányt, elvágyódást is ébresztenek. Lassan érlelődött műveinek témája, hosszabb időt vett igénybe a fejben való „festés”, azaz a kép gondolati úton való felépítése, mint a megjelenítés. Sokszor az elraktározott élményekből, emlékképekből állította össze a festményt. A képfelépítési módszerére jellemző, hogy előbb a színek, a hangulati elemek dőltek el, utána jött a formába öntés. A valóság elemeinek vagy a figuráknak a megjelenítése sosem realista, naturalista Várnainál, hanem valamiféle egyszerűségre való törekvést, gyermeki naivságot, romlatlanságot fedezhetünk fel rajta. Kezdetben festett akvarellel, temperával, olajjal, végül a pasztell vált a kedvenc technikájává.
Várnai megőrizte festői önállóságát, mivel kereső foglalkozása volt, nem szorult rá, hogy az elmúlt korszak „kötelező” témáit megfesse. Csak olyan képet készített, amit szívvel-lélekkel vállalni tudott. Elveihez való ragaszkodás és etikus tartás jellemezte. Célkitűzése volt, hogy jó festő legyen. Ha végignézzük képeit, megállapíthatjuk, hogy ez sikerült neki. Túl sok elismerést nem kapott élete folyamán, 1971-ben Vas Megyei Tanács díját, a győri művészetelep nívódíját 1976-ban, a Pannonia Biennálé díját Kismartonban 1979-ben, a Dunántúli Tárlat díját Kaposváron 1984-ben, a Tavaszi Szalondíját Szombathelyen 1995-ben. Nyugdíjba vonulásakor kapta meg „Szombathely kultúrájáért” díjat, amit elmondása szerint”rosszakarói vezekléseként” értékelt.
Korai festői korszakában képei sötét tónusúak, borongós hangulatúak voltak. Ez összefüggésben volt a művész véleménye szerint a háborús nehézségekkel, a kor nyomasztó politikájával, a bezártság érzéssel, a munkahelyi problémákkal. A késői festmények színvilága kivilágosodott, az eltelt évtizedek megszépültek, az emlékek már nem nehezedtek olyan nyomasztóan rá. Ezeket a vidámabb hangulatú képeket sokszor sírva festette, de a munka gyógyírt jelentett a veszteségekre.
Élete utolsó időszakát megnehezítette az elhúzódó súlyos betegsége. Ekkor is példát adott erős belső tartásról, soha nem panaszkodott, hihetetlen akaratereje és élni akarása volt. Fizikai gyengeségében is nyugalom és békesség áradt belőle.
A 2011-es kiállításán egy Kosztolányi-verssel köszöntöttem Valikát, melynek címe „Anyuska régi képe”. A költő elhunyt édesanyja képén mereng és visszaemlékezik rá. A vers utolsó sora így szól: „A lelkem már körötte szálldos.” Azért választottam ezt a verset akkor, mert tudtam, hogy Valika mennyire kötődött az édesanyjához, aki 96 évet élt meg, betegségében áldozatosan ápolta, szinte egész életét vele élte le. A vers utolsó mondata már valósággá vált, Valika szeretett családja körében odaátról néz le képeire, révbe ért.
Néhány szót a kiállításról:
Ez az emlékkiállítás csupán mozaikképet tud adni Várnai Valéria művészetéről, hiszen objektív okok miatt sok festmény bemutatására nincs lehetőség. A látogató azonban megtalálja Valéria jellegzetes témáit, és a korai és késői művei közül is kap válogatást. A belépéskor lakókörnyezetének helyszínét láthatjuk, az udvart édesapja bicklijével, a szobát a régies berendezéssel. Viszonylag kevés portrét festett, de ebből két remekművet élvezhetünk: az egyik nagyrabecsült művésztársának, Geszler Máriának arcképe, a másik pedig édesanyjának bensőséges, intim portréja.
A második szoba azokat a közösségeket mutatja be, ahol szívesen tartózkodott. Otthon, a tág családdal a bejárati lépcsőn, a művésztársakkal a Derkovits körben, vagy a vasúti házban szintén a családdal. Ezeken a festményeken nem törekedett a figurák pontos megjelenítésére, elvetette a perspektíva alkalmazását, számára sokkal fontosabb volt a régi élmények színekkel való leképezése. Az évszakok változásait is szerette megörökíteni, a kerti vagy utcai, patak parti képekben: ebből is kapunk ízelítőt. Nem hiányzik sejtelmes éjszakai festménye sem. Néhány üde csendéletben is gyönyörködhetünk, vagy az élénk, harsogó zöld kert képében, amely az élet újjáéledését hirdeti. Bár az itt jelenlévők bizonyára sok Várnai-festményt láttak már, talán akad olyan is, ami meglepetés lesz számukra. Ehhez a felfedezéshez és gyönyörködéshez jó szórakozást kívánok!

Dr. Zsámbéky Monika megnyitója után Scheiber Katalin köszönetet mondott dr. Zsámbéky Monikának, a fellépő előadó művészeknek, Czika Lászlónak, Horváth Jánosnak, Masszi Ferencnek, Bódi Ernőnek, Scheiber Lászlónénak a kiállítás megrendezésében nyújtott segítségükért valamint a Szombathelyi Képtárnak, az összes Várnai-képtulajdonosnak, akik féltett kincseiket külcsönözték a tárlatra.


A kiállításról beszámolót közöl az Alon.hu, a Vas Népe és a Szombathelyi Televízió valamint a Vaskarika.hu.


A Vitalitas Savariae Művészeti Alapítvány köszönetet mond ezúton is mindazoknak, akik az adó 1%-át a Vitalitas Savariae Művészeti Alapítvány adószámára (18893500-1-18) ajánlották fel.

Forrás: www.butorgaleria.hu




Köszönetet mondunk a Vitalitas Galéria kiemelt médiatámogatóinak:

Látogatottság: